Vasárnapi gondolatok

Kedves Testvéreim!
Mi keresztyén emberek gyakran olyan bibliai fogalmakat használunk, melyeket csak mi ismerünk, de az ige ismeretében járatlanok nem értik. Olyan helyzet adódik, mint az etióp kincstárnoknál, aki szeretett volna találkozni Istennel, ezért hosszú, fárasztó utat tett meg a jeruzsálemi templomba, de nem érte el a célját, vett egy szent könyvet, és hazafelé tartva azt olvassa, mellé szegődik Isten embere, aki megkérdi: érted is amit olvasol? Erre a válasz: hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza.  Megkérte Fülöpöt, hogy magyarázza el Írásnak azt a részét. Ezt követően megismerte Istent, és továbbment az ő útján örömmel.

Földi és örök életünket meghatározó két fontos fogalom megértését segíti a Jeremiás próféta könyvének egy része:

Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul a szíve! Olyan lesz, mint a bokor a pusztában: nem remélhet a jövőtől semmi jót. Kövek közt tengődik a pusztában, a szikes lakatlan földön. De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti a gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét

(Jer.17.5-8)

Két lehetőséget kapott az ember, szabad akaratot a döntésre, Isten nem kényszeríti akaratát az emberre, de szeretné-ha jól döntenénk. A két lehetőség az átok vagy áldás.

Amikor az Éden-kertben bekövetkezett az Istentől való elszakadás ezt olvassuk, ezt mondta a Teremtő: „átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle, orcád verítékével egyed a kenyered.”  Hogyan tudnánk megfogalmazni ennek a szónak az értelmét? Mindkét esetben, az Éden-kertben és Jeremiás korában, de napjainkban is egyértelműen meghatározható a cél tévesztett ember magatartása. „Átkozott… aki emberben bízik… az Úrtól pedig elfordult a szíve.” Isten népe a nagyhatalmak árnyékában, háborús időkben, hol  egyik, vagy a másik szomszédos országban bízott, és próbálta megoldani a konfliktust. Amikor egyének és nemzetek is úgy gondolkodnak, mi már nagykorúak, felvilágosultak vagyunk, nincs szükségünk Istenre, egyedül-Isten nélkül- is elboldogulunk, akkor kizárják Őt, erre mondja az ige: átkozott.

Az ember szíve mélyén az áldásra vágyik, szeretnénk, ha áldottak lennénk, áldás legyen az életünkön a családunkon, a munkánkon, vagyis ne legye hiábavaló, értelmetlen az életünk. Amikor visszatekintünk a mögöttünk levő útra, akkor el tudjuk mondani, nem volt hiábavaló, eltékozolt élet, mert hasznára voltam a szűkebb és tágabb környezetemnek. A költő így fogalmazta meg: „használni akartam, nem tündökölni” Az áldás, egyszerűen csak így foglalható össze: Isten behívása az életembe, aki annak részévé lesz és az Ő tökéletes akarata megvalósul. „legyen meg a te akaratod…” Az Isten áldásának csatornája egy személy, akiről ezt írja az apostol: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” (Ef.1.3.)

Az Istenben bízó emberről tesz bizonyságot a próféta. Mi ennek a jellemzője? Életét egy fához hasonlítja, amelyik ki van téve az időjárás viszontagságainak, a szárazságnak. Mégis áldott, a természet által próbára tett környezetben is terem, szüntelenül gyümölcsöt terem. Nem fél a hőségtől, lombja üde zöld. Mi a titka? A gyökerek által kapcsolata van a folyóval, onnan kap erőt. A hívő embernek kiapadhatatlan erőforrása, Jézus Krisztus, a gyökereink hit által hozzá kapcsolnak, és gyümölcsözővé teszik életünket.

A félelem és aggódás a mi életünknek is velejárója, a koronavírus okozta fertőzés egyik jele lehet a láz. Nem szabad lebecsülni a fertőzés veszélyét, számolni kell vele, de ne bénítson meg a kialakult helyzet. A mi Istenünk hatalmas, semmi sem lehetetlen az Ő számára, bízzunk benne, imádkozzunk Hozzá, kérjük Őt: