Vasárnapi gondolatok. A megismerhető Isten

Az elmúlt hét kezdetén feleségem ösztönzésére feltöltöttem egy fényképem a facebook oldalamra, meglepően sokan lájkolták ismerőseim közül. Ezzel a döntésemmel az volt a célom, hogy felkeltsem és ráirányítsam, minél több embertársam figyelmét, ezen az oldalon található tartalmak, megosztások által arra, akinek hálás szívvel szolgálok, akit fiatal koromban megismertem, Jézus Krisztusra. Ő sokak számára ismeretlen, vagy nem jól ismerik, van bizonyos emberi elképzelésünk, arról milyen lehet az Isten, megtérésem előtt nekem hamis képem volt erről, de mint később kiderül, Jézus Krisztus Atyja egészen más.

Az első keresztyének idejében, Pál apostol 2. missziói útja során eljutott Athénba, amíg munkatársaira várakozott, a városba tett egy sétát. Az ókorban is sokan felkeresték, az emberi alkotások díszítette az utcákat, tereket. Isten emberének azonban, miközben  minden megfigyelt, egy valami különösen felkeltette az érdeklődését egy oltár, és ezt mondta hallgatóinak:

Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.

Ap.Csel. 17,22-23.

Az emberiség története a kezdetektől napjainkig jól mutatja az istenkeresést, látjuk, hogyan készítenek maguknak istent, amikor olyan személyt, eszmét, tárgyat helyeznek életük középpontjába, akit (amit) tisztelnek, minden áldozatot meghoznak érte, nem számít az idő, a pénz energia. A legelső hely életünkben a Teremtőt illeti, ha más elfoglalja ezt a helyet az bálvánnyá lesz. A hagyomány szerint, egyszer nagy pestisjárvány dúlt Athénba, és a sokistenhívő görög nem tudta, hogy melyik isten haragudott meg rájuk és sújtotta őket ezzel a járvánnyal, ezért mindenféle, általuk tisztelt hatalmasságnak bemutatták az áldozatot , építettek egy oltárt, az ismeretlen istennek is.Fel kell ismerni, és be kell látni, hogy a  magunk erejéből, nem jutunk el, az egyedüli igaz Istenhez, Ő a világmindenség  Teremtője,  aki a bűneset után nem hagyta magára az embert, kijelentette, megígérte, hogy elküldi a Fiát. Az első karácsonykor pedig elindult felénk, hogy megismerjük, ezért a felismerésért, és boldog találkozásért ad hálát az apostol, amikor ezt írja: „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg a sötétség hatalmából, és vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe…” (Kol. 1,12-15a.) 

A láthatatlan Isten képe, láthatóvá vált, Isten az Ő Fiában leleplezte, megmutatta magát. Olyan tanulságosak a jól ismert történetek az evangéliumokban, amikor keresik Jézust, látni akarják őt. Gondoljunk a jerikói kis emberre, aki hallott már egyet, s mást a Názáretiről, és most látni is szeretné, egészen közelről, szeretné megismerni, -sokan eltakarják Őt- ezért még egy fára is felmászik, és meg látta Őt, találkozott Vele, és megváltozott Zákeus élete-más emberré lett. és családja a környezete és észrevette ezt.

Amikor a páska ünnepére készülnek Jeruzsálemben, néhány görög zarándok ezzel a kéréssel fordul az egyik tanítványhoz: „… Jézust szeretnénk látni.” (Jn.12,21.b) Jogos  kérésükkel  azokhoz fordulnak, akik a Mesterhez tartoznak. Hozzánk is jönnek ilyen igénnyel, ha kimondatlanul, de mégis ez a vágyuk, látni szeretnék Jézust. Minden Krisztust követő ember élete olyan kell, legyen, mint a tükör, amely visszaveri ragyogó nap fényét. Megváltott életünk alkalmassá lesz arra, hogy Jézus szeretetét visszatükrözzük, áldásának eszközei legyünk. Amikor sötétség van körülöttünk akkor világítunk, ez csak akkor  lehetséges, ha mi is eltudjuk mondani az  apostollal:  „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”  Mert Jézus ma nem úgy látható mint 2000 éve, nem maradt fenn róla hiteles festmény, de látható, mert él azok életében akik befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek.  A cselekedeteink, beszédünk, magatartásunk, gondolkodásunk mind-mind Isten szerint való lehet. Kedves testvérem! Menj oda hittel, lélekben Urad elé, és fogadd el Őt Megváltódnak, hadd ragyogja be életedet, szentsége, tisztasága és szeretete és mások is lássák benned, rajtad Krisztus arcát, mert a keresztyén név azt jelenti krisztusi, Krisztushoz tartozó. Segítsen ebben a Szentlélek Isten, hogy Krisztus-képűvé  légy, ahogyan Túrmezei Erzsébet versében olvassuk:

ÁTRAGYOG-E RAJTUNK? 

Benéz a nap a templomablakon.
Átragyog a színesruhájú
tizenkét férfialakon.
Tarka foltokat vet a padsorokra,
s a kisfiúra édesanyja mellett.
Az nézi egyideig álmélkodva
a szép mozaik templomablakot,
a tizenkét sugárzó alakot.
Aztán kérdez, legrosszabkor talán.
Megkérdi: ,,Kik azok, édesanyám?’’

Tart még az igehirdetés.
Édesanyja csak arra figyel.
S a kis kérdezőt súgva, hirtelen
egyetlen szóval csendesíti el:
,,Keresztyének!’’
S hangzik tovább a prédikáció,
szól az orgona, zeng az ének.

,,Gyerekek!’’ – vetődik fel hittanórán
néhány nap múlva váratlan a kérdés:
,,Milyen emberek a keresztyének?
Ki mondja meg nekem?’’
S a kis csapat nagy igyekezettel
töri a fejét a feleleten.

Aztán egy kisfiú jelentkezik.
Tanítója ilyen feleletet
egyhamar újra aligha kap. –
,,A keresztyének olyan emberek,
akiken átsüt a nap!’’

Milyen gyermeki, igaz felelet!
Lehet-e annál drágább feladat,
mint hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön
átsüssön-ragyogjon a Nap?!
Átragyogjon sötét világba,
és beragyogjon sötét szíveket!
Nem, ennél szebb feladat nem lehet!

Kísérjen hát egyre a kérdés
tovatűnő évek alatt:
Átragyog-e, átsüt-e rajtad,
átragyog-e rajtam a Nap?!