„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre”

Amikor a Trianoni békediktátum 100. évfordulóján visszatekintünk érezzük,  és kimondjuk, hogy  fájó emlékek ezek, felbecsülhetetlen veszteség ért anyagi, erkölcsi és hitbeli tekintetben. Amikor emberi síkon tájékozódunk, egyoldalúan szemléljük az eseményeket, Isten szava minden korban utat  mutat és segít tájékozódni, ezért  figyelhetünk Jézus imádságára, amit értünk mondott, kereszten való kivégzése előtt.

„Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek mint mi. Amikor  velük voltam , én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket..” (Jn.17.11 b-12.)

Amikor  felidézzük az  elmúlt száz év  eseményeit, küzdelmeit, bukásait, örömeit, akkor azt kell megvallani, hogy  a Kárpát medence közepén élő magyar nemzet megmaradt. Mi volt ennek a feltétele? A Megtartóba vetett hit, mert voltak olyanok akik dacolva a hatalom fenyegetésével, hűségesek voltak Jézushoz. Megváltó Urunk golgotai áldozata óta évszázadok, évezredek múltak el, de Ő ma is velünk van, Istenünk a történelem Ura. Ő  jelölte ki  hazánkat is, ezt mondja Pál apostol: „Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta  elrendelt idejüket és lakóhelyük határait.”(Ap. Csel.17.26.)

Legyünk hálásak azért mert Isten szeretete és jósága körülvett minket, hordozott és védett. Köszönjük meg azokat akikben most újra egymásra találhattunk, mert a kényszerű elszakítottság  megszűnését követően testvérre találtunk az országhatáron túl élő magyarokban.. A  holnapokra is igaz, érvényes Urunk szava, Ő megtart és megőriz minket. Amikor emlékezünk, erre gondoljunk, a Krisztus követői egységben, engedelmességben erősek, benne van az erő a megtartás, benne higgyünk, őrá nézzünk, mert tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.. Erről az Istenről tesz bizonyságot a költő, aki leírja, hogy Mennyei Atyánk gonosz időkben, a próbák alatt is vele volt népével:

Csanádi Imre: Egy hajdani templom
(részlet)

Nádfödeles pajta, sár-alkotmány lehetett,
mégis szentegyháznak ékesen neveztetett;
áldott áhitatra
magába fogadta
a kis gyülekezetet.

Taposott jobbágyok, német elől szököttek,
török sarcát sínylők, e szent helyre feljöttek;
bocskorban, mezítláb;
szomjúhozva itták
próféták mit hirdettek.

Testben szakadozva, szabadulva gályákról,
szólt hatalmas szóval toprongyos prédikátor:
gátakat sodort már
válaszul a zsoltár,
zúgták mint erős tábor.

Idáig lopózott, itt talált lakozásra
napnyugati Kálvin tilalmas tanítása;
kert alatt toportyán, harsant égő portán
tatár ló vonítása.

Mi más hajlék volt ez!: puszta négy fal, tapasztott
tojáshéj, akárki melyet földbe taposhat,
hadak tengerében
rút sajka, törékeny,
tárgya minden gonosznak.

Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság,
ország lappangott itt, mikor nem vala ország:
ő árváit Isten
vezérelvén hitben,
lett Bástya és Bátorság.

Két vad pogányt melyet zúzott-facsart mint sajtó,
nép dacolhatott itt, zsidók jaját sóhajtó,
helvét tant citáló,
magára találó,
térdet-fejet nem hajtó.

Borítókép: Tóth Dávid: TRIANON EMLÉKMŰ – HATVAN 2011
http://tothdavid.hu/index.php/hu/kozter/hu/trianon-emlekm-2011 (hozzáférés: 2020. 06. 04.)